Művészet

Ebből lesz a cserebogár! – 3D nyomtatás a Patkós Stúdióban

A Patkós Stúdió interaktív tanösvények és kiállítások tervezésével, készítésével foglalkozik több mint 28 éve. Munkáik kiemelkednek minőségükkel és elképesztően élethű szobraikkal, amelyeknek köszönhetően országszerte és már a szomszédos államokban is megtalálhatók. A teljes gyártási folyamat egy fedél alá hozása érdekében az elmúlt években fokozatosan nyitottak a 3D technológiák felé, mostanra pedig már kiforrott 3D nyomtatási és utómunka gyakorlattal bírnak.   A Patkós Stúdió az elmúlt 28 évben több mint 130 tanösvényt kivitelezett. Közel húsz fős csapatukkal szinte mindent házon belül képesek előállítani. Profi szövegírók, grafikusok, természettudósok és tájépítészek, szakképzett asztalosok és dekoratőrök dolgoznak azon, hogy mind tartalmilag, mind megjelenésben hibátlan…

0

3D modell könyvtár digitális művészeknek a Pixoloidtól

A budapesti székhelyű Pixoloid Studios digitális látványtervezést szolgáltat a globális szórakoztatóipar legnagyobb szereplői számára. 3D szkenneléssel és 3D tervezéssel előállított élethű és történelmileg tűpontos modelljeikből 3dProp.store néven online áruházat nyitottak a kreatív ipar számára. A nagy mennyiségű, színes, részletes 3D modell létrehozását jelentősen felgyorsította az Artec Eva kézi 3D szkenner.   Artec Eva kézi 3D szkenner   A Pixoloid Studios Kft-t 2015-ben alapította Gombos Gáspár és Molnár Márk, akiket először a MOME-n sodort össze a sors. A Pixoloid elsősorban filmekhez, másodsorban játékokhoz, animációs projektekhez készít digitális látvány-, jelmez- és jelenetterveket. Mostanra 14-en dolgoznak a hét éves cégben és olyan globális…

0

Ugrás a Jövőbe – Online alkotópályázatot hirdetett a MOME!

Lipóczki Ákosnak, a MOME Design Intézet igazgatójának tettük fel kérdéseinket. Ákos kutatói, oktatói tevékenységének célja az analóg és a digitális világ közötti kétirányú átjárhatóság megteremtése a digitális technológia, az innovatív anyagkutatás, a kortárs design és a kézművesség ötvözésével. A MOME ilyen téren kapcsolódó tervezett fejlesztéseiről illetve aktuális pályázati lehetőségükről beszélgettünk.   FD: Hogyan kerültél kapcsolatba először a 3D nyomtatással? L.Á.: 3D nyomtatással legelőször a 2000-es évek elején, hallgatóként kerültem kapcsolatba, amikor az egyetemen innovatív technológiákat mutattak be számunkra. A 3D nyomtató mágiája már akkor megfogott, mivel úgy tud felépíteni egy objektet vele a tervező, mint a természet. Rétegről-rétegre, sejtről sejtre,…

0

Mire használja a filmipar a 3D nyomtatást?

A Filmefex Studio egy olyan különleges cég, amely speciális effektek megtervezésével és kivitelezésével támogatja a filmipart. Lélegzetelállító jelmezek, modellek, kellékek, egyedi sminkek, maszkok vagy ezek kombinációja jön létre általuk.    Több, mint 10 éves tapasztalatuk van, mind helyi mind külföldi produkciós cégek kiszolgálásában. Egy olyan tehetséges művészekből és technikusokból áll csapat, akik egyszerre képesek kiszolgálni nagyjátékfilmek és reklámok jelmez és kellék szükségleteit is.A FilmEfex Stúdiót 1996-ban alapította Pohárnok Iván, aki többféle különböző produkcióban dolgozott Hollywoodban és Európa szerte egyaránt, beleértve az Underworldöt vagy az Alien vs Predatort is. Később Egressy Zsolt szobrászművész is csatlakozott dekorációs cégével megerősítve a Filmefex Studio…

0

3D nyomtatott filmdíszlet Craftbot XL ’flottával’

A SzínMűvek Kft. fő csapásirányként filmdíszletek gyártásával foglalkozik. Digitális szobrászműhelyük a kisebb méretű ősminták, egyedi kiegészítők vagy szokatlan bizgentyűk mellett teljes látványok, utcarészletek, belső terek vagy valós méretű testmodellek gyártására is rendszeres megbízásokat kap. Nem véletlen, hogy a többek között habvágóval, robotkarral felszerelt műhelyükbe szintén nagy munkaterű, terhelhető és megbízható 3D nyomtatót kerestek. Így állt náluk év elején nem egy, hanem rögtön 4 darab Craftbot XL munkába. Kőrösi Gábort, a SzínMűvek egyik alapítóját faggattuk a munkáikról és a 3D nyomtatók szerepéről a projektek megvalósításában.   A SzínMűvek Kft. formatervezőkből, grafikusokból álló csapata tervezéssel, széles formátumú 2D nyomtatással, testmodellezéssel, díszletek, makettek,…

0

Szépségkirálynői outfit asztali SLS nyomtatóval

A divattervezőknek minden szépségverseny fontos lehetőségeket jelent, főképp, amikor az ország és világ szépe választások vannak soron. Az öltözet döntő szerepet játszhat a verseny kimenetelében. A Miss Dél-Afrika verseny finalistáinak Ciska Barnard, a the Bambshell fürdőruha márka megalkotója, Sinterit Lisa asztali SLS 3D nyomtatás segítségével tervezett szemet kápráztató ruhakölteményeket.   A Bambshell® egy exkluzív fürdőruha márka, amelyet Melinda Bam, korábbi Miss Dél-Afrika szépségkirálynő indított el az útján. Az idei év versenyzői a Bambshell afrikai kultúrát ünneplő színpompár és merész kreációit viselték a színpadon. Minden minta egyedileg az alkalomra készült és etnikai, törzsi és modern motívumokat ötvöz a lebegő köpenyeken. A Sinterit…

0

Bővülő kreatív műhely, nagyobb tervezői szabadság az Ultimaker 3-mal

A Való Álom Kreatív Műhely egy természetes evolúciós folyamat során vált alkotó szellemű, hagyományos szolgáltatóból egy 3D nyomtatókkal és 3D szkennerrel is felszerelt high-tech ötletgyárrá. Gépeik között két Zortrax és egy Ultimaker 3 3D nyomtató, egy Sense 3D szkenner és egy 3Doodler 3D toll is szolgálatot teljesít. Az Ultimaker 3 harmadikként csatlakozott a nyomtatólaborhoz, mivel a műhely vezetői szerették volna bővíteni a felhasználható alapanyagok körét, valamint a kétfejes géppel a bonyolult, sok alámetszést tartalmazó modellek szép kivitelezése is megoldódott. A Való Álom Kreatív Műhely eredetileg képzőművészeti alkotások, textilszobrászat, képek, egyedi ajándéktárgyak készítésére alakult. Itt merült fel először az igény egyedi arcok,…

0

Ilyenünk sem lehetne 3D nyomtatás nélkül: topográfiai térkép, logikai játék és dekoráció egyben

A Planbureau Games csapata, amely tavaly piacra dobta a LOGIFACES 3D beton puzzle-t, most új játékkal jelentkezik, a LOGIPLACES puzzle-lel! Ennek lényege, hogy különböző természeti tájakat, természeti mintázatokat és városi szövetet megformázó domborzatot kell a játékosoknak kiraknia. A LOGIPLACES tervét még a 3D Printing Days során kiírt ötletpályázatra készítették, a What-to-print-in-3D versenyre. A pályázaton a mintegy 100 induló közül hozták el a fődíjat, a Makerbot MINI gépet. A verseny előtt, nem alkalmaztak 3D nyomtatást. Az additív gyártást a LOGIFACES-hez nem vették igénybe, csak most, a LOGIPLACES miatt kezdtek el vele dolgozni. A verseny után MakerBot MINIjükkel kezdték el a gyártást,... 0

3D nyomtatott műalkotások: egyszerűsített alkotói folyamat

Samuel Havadtoy, magyar származású amerikai művész és galériatulajdonos idén először vette igénybe a 3D nyomtatás és 3D szkennelés technológiáját néhány műve megalkotásához, amiben örömmel segítettünk neki. Az izgalmas projekt eredményei jövő márciusban lesznek megtekinthetők a Mudima Alapitvány milánói épületében. A közös munka nem csak azért volt érdekes, mert egy világhírű művésszel dolgozhattunk, hanem azért is, mert a 3D szkenneléstől a 3D modellezésen át a 3D nyomtatásig mindent be lehetett vetni. Az eredmény négy szobrászmű 3D nyomtatott prototípusa: egy kilincs, ahol a művész beszkennelt arca került a szintén 3D szkennelt kilincsre, valamint 3 különféle Sztálin szobor, amelyek eredeti bronz Sztálin szobor,... 0