Egészségügy

Hatékonyabb gyártás és elégedettebb vevők 3D nyomtatással – SCHOTT Hungary

Számos esetben egy gyár első 3D nyomtatójának beszerzését az additív gyártástechnológiákkal való tapasztalatszerzés motiválja, mivel a folyamatos innováció és tanulás a sikerük egyik kulcsa. A felhasználást tekintve a legelterjedtebb első cél a prototípusok házon belüli gyártása, amely azonban hamar háttérbe szorulhat, ahogy jóval nagyobb üzleti hasznot jelentő alkalmazási ötletek is felmerülnek és megvalósíthatónak bizonyulnak. A SCHOTT Hungary Kft. is alapvetően gépalkatrészek prototípusainak nyomtatása céljából ruházott be 2020 elején egy Ultimaker S5 Pro Bundle asztali FFF 3D nyomtató rendszerre. Mára azonban a legnagyobb értéket az olyan, 3D nyomtatással megvalósított fejlesztésekben látják, amelyek a vevői igények jobb kiszolgálásával járulnak hozzá a cég…

0

3D nyomtatott mesterminták, kis- és közepes szériagyártás a Technoplast Group Kft-nél

Partnerünk, a Technoplast Group Kft. már több mint 40 éves működésre tekinthet vissza, ami annak is köszönhető, hogy stratégiájukban mindig központi szerepet játszott a fejlesztés, az innováció és a változó vevői igényeknek való folyamatos megfelelés. Nem véletlen, hogy additív gyártásban is már több évtizedes tapasztalatot mutathatnak fel. A gyártást házon belül Formlabs SLA (és mostantól Formlabs SLS) 3D nyomtatókkal támogatják.   A Technoplast Group Kft. elsődleges tevékenysége a prototípusgyártás, de kis- és nagyszériák kivitelezését is vállalják. 2000 négyzetméteres üzemükben számos vákuum- és RIM öntő berendezés, fröccsöntő és forgácsoló gépek is dolgoznak. A 3D nyomtatást elsősorban mesterdarabok kivitelezésére használják, amelyhez a…

0

Tovább fejlődnek a legnépszerűbb SLA 3D nyomtatók – Itt az új Form 3+ és Form 3B+

A Formlabs bemutatta a világ egyik legnépszerűbb SLA 3D nyomtatóinak legújabb változatát, a Form 3+ és a fogászati felhasználásra fejlesztett Form 3B+ gépeket. A Form 3+ és 3B+ utánozhatatlanul egyszerűvé és megbízhatóvá teszi a funkcionális, magas-minőségű prototípusok, végtermékek, orvosi eszközök, fogászati modellek és szinte bármilyen geometria gyártását. Az új hardveres és szoftveres fejlesztések a sebesség és a nyomatminőség növelésével magasabb szintre emelik a Formlabs által fejlesztett LFS (Low Force Stereolitography) eljárást.   Már a márka születése óta a Formlabs elsődleges küldetése a könnyen kezelhető, felhasználóbarát 3D nyomtató megoldások fejlesztése. A gépeik fejlesztésén túl egy olyan új nyomtatótálcát is piacra dobtak,…

1
egészségügyi 3d nyomtatás központ csapata

A Semmelweis Orvostudományi Egyetem saját 3D központot indít a fogászat és az egészségügy területén

A budapesti Semmelweis Egyetemen egészségügyi kutatói, szakemberei és oktatók csapata együttműködnek abban, hogy előre mozdítsák a 3D nyomtatási technológia fogászatban és általános orvoslásban való használatát. A szakértők együtt hozták létre a Semmelweis 3D Központot (SE3D) az egyetem Orvostudományi, Fogorvosi és Gyógyszerészeti Karának támogatására. Az egyetemen eddig 3 darab Form 3B fogászati 3D nyomtató teljesít szolgálatot. A Formlabs interjút készített Dr. Végh Dániellel, az fogászati protézisek szakértőjével, hogy megismerjék a központ létrejöttét és növekedését.   Leírná a Semmelweis Egyetem 3D Központ projektjét? A Semmelweis 3D Center (SE3D) központ a 3D nyomtatási technológia központja a Semmelweis Egyetemen. Csoportunk küldetése az egészségügyi 3D…

0

Az Ultimaker meglepően jól zárta az első félévet

A Covid-19 sújtotta valóságban az Ultimaker meglepő bejelentést tett: az első félévben kétszámjegyű nagyságrendben nőttek a bevételei. Figyelemre méltó, hiszen az additív gyártószektor több nagyágyúja pont az ellenkezőjét tapasztalta: a Stratasys bevételei a második negyedévben 28 százalékkal estek, és a 20 százalékos létszámcsökkentést tervező 3D Systemsnél sem rózsás a helyzet.   Persze nem minden nagyméretű gépet fejlesztő cég veszteséges, mert például az SLM Solutions 90 százalékos növekedésről számolt be. Az Ultimakerhez hasonlóan szintén féléves periódusról beszélnek, míg a veszteséges vállalatok adatai a második negyedévre vonatkoznak. Az Ultimaker azért is van kedvező pozícióban, mert a világjárvány miatti bizonytalanságban sok cég nagy…

0

Mit érdemes 3D nyomtatni karantén idején?

A koronavírus járvány okozta közhangulat számos termék pánikszerű felvásárlását eredményezte. Ennek köszönhetően világszerte készlethiány alakult ki egészségügyi arcmaszkokból és az alkoholos kézfertőtlenítőkből is. Nem csak az a baj, hogy már szinte sehol sem lehet beszerezni, hanem az is, hogy már azoknak sem jut, akiknek valóban szükségük lenne rá; az egészségügyi dolgozóknak. Az ilyen nehéz időszakok mindig új megoldásokat szülnek, főleg egy olyan kreatív közösségben, mint a 3D nyomtatás felhasználói. Az elmúlt hetekben megjelent ötletekből hozunk 5 tippet Tőletek és Nektek, hogy mit érdemes nyomtatni karantén idején. #HackThePandemic   Nyomtatható arcmaszkok Ahogy beszerezhetetlenné váltak az egészségügyi arcmaszkok, azok pótlására számos otthon…

0

Életmentő eszköz a 3D nyomtatás a kardiológusok kezében

A gyermekgyógyászati sebészet az egyik legnehezebb orvosi specializáció. Olyan finom és sérülékeny szerkezetekkel kell foglalkozni, mint például az újszülöttek apró kis szívei. Ez egy történet egy elkötelezett gyermek sebészről és újszülött betegéről, aki szívbetegséggel jött a világra.   Egy újszülött szive akár 20 grammot is nyomhat, és könnyen elfér egy emberi tenyérben. Egy ilyen kicsi és összetett szerv műtése számos nehézséget vet fel. Amikor egy szívben csak egy eltérés van, esetleg az egy ismertebb betegség, akkor az orvosok képesek a tapasztalataikra vagy a CT és MRI népszerű képalkotó metódusaira támaszkodni. Az apró szív vagy a ritkább betegségek azonban nagyobb kihívást…

0

Széleskörű fogtechnikai 3D nyomtatás Form 2-vel a Dent-Art-Technik laborban

A Dent-Art-Technik Kft.  25 éves múltra tekint vissza a fogtechnikai termékek, fogpótlások gyártása és kereskedelme területén. Az alapító, Kónya János azzal a céllal alapította vállalkozását, hogy olyan fogtechnikai labort hozzon létre, amely képes magas színvonalon és teljes körűen kiszolgálni partnereit. A minőségre helyezett hangsúly és a folyamatos technikai fejlesztések mára nem csak a régió, de az ország egyik vezető fogászati szolgáltatójává tették. A laborjukban idén február óta üzemelő Form 2 3D nyomtatóval jelentősen csökkentették az áttetsző fogszabályozáshoz, a fúrósablongyártáshoz és a fogpótláshoz kapcsolódó költségeiket, miközben a digitális fogászati szolgáltatásaik minőségét is növelni tudták.   Közel 50 fő dolgozik most a…

2

Gyors és hatékony fogászati termékfejlesztés Form 2 3D nyomtatóval

Az 1990-ben alakult Savaria-Dent Fogászati Segédeszköz Gyártó és Kereskedelmi Kft alaptevékenységei mind a fogszabályozáshoz kapcsolódnak. Alapelvük a “nyitott gondolkodás”, melynek szellemében igyekeznek minél gyorsabban reagálni a fogszabályzással kapcsolatos legújabb eredményekre, illetve saját maguk is hozzájárulnak új dolgok fejlesztésével a szakma előrehaladásához. Ennek a szellemiségnek a jegyében ismerték fel a lehetőséget a 3D nyomtatás házonbelüli alkalmazásában is, mely során először egy FDM géppel, újabban pedig egy nagyfelbontású Form 2 sztereolitográfiás 3D nyomtatóval készítenek prototípusokat, kisszériákat és fogászati modelleket. Buella Zsoltot, a Savaria-Dent műszaki ügyintézőjét kérdeztük.   Mikor láttátok meg a 3D nyomtatásban rejlő üzleti lehetőséget? A 3D nyomtatásban rejlő lehetőségek régóta…

0
Protetikai terv

3D nyomtatás a Mühl fogtechnikai laborban

„Utólag belegondolva elképzelhetetlen, hogy volt élet korábban is.” – Dr. Mühl Attila, fogszakorvost kérdeztük a Formlabs 3D nyomtatókkal szerzett tapasztalatairól. A Mühl fogtechnika immár két éve alkalmazza feladatai elvégzéséhez házonbelül a 3D nyomtatást. Form 2 sztereolitográfiás (SLA) 3D nyomtatóikat az implantátumok behelyezését segítő fogászati fúrósablonok gyártásához használják.   Hogyan kezdődött a kapcsolat a 3D nyomtatással? Az első Formlabs nyomtatónkat azért vásároltuk, mert navigált implantációs sablonokat szerettünk volna készíteni. Korábban erre csak bonyolult manuális berendezések, vagy központi 3d nyomtatás igénybevételével lett volna lehetőségünk. A manuális berendezések alkalmazása nem vált a piacon közkedveltté. A központi gyártás időigénye és költsége nem volt a…

0